Azzal kezdeném, hogy nincs időm a blogra. Folyamatosan rohanásban vagyok, és bár eleinte kicsit szégyelltem, hogy magára hagytam a TCN-t de mára ez is kikopott belőlem. Jövőre, csak azért, hogy a blog megmaradjon, mint ha nem is hiteles, de legalább apró tájékozódási pontként, valamikor az áév elején teljesen átszabom az arculatát, és ha lesz időm, amit előre kétlek, akkor néha egy-ehy rövidebb hírt mindig kipakolok majd.
Anaknak hála és ezer köszönet, hogy rábukkant a Hoth Bricks-en a jövő évi készletek második felére. Eleinte azt hittem a szemem káprázik, de aztán leesett, hogy csak a készletek pocsékok.
9496 Desert Skiff: elmegy. Sarlacc szarul néz ki, de akinek nincs Fett figje, az most beszerezhet egyet.
9497 Republic Striker Starfighter: elképzelésem sincs, hogy mi ez.
9498 Saesee Tiin’s Starfighter: tényleg kell még egy Delta? Ezek szerint igen. Remélem 2013-tól évente kettőt ad majd ki a LEGO.
9499 Gungan Sub: passzolom.
9500 Fury Class Interceptor: lásd 9497.
9515 Malevolence: szintén passzolom.
9516 Jabba’s Palace: Ezt még szokja a szemem, de nem tetszik.
Júniusban jó néhány LEGO rajongó úgy döntött, hogy összeállnak gyűjtők és kreatív építők csapatává. Ez a csapat lett az összekapcsolódó kockák hangja után a KLIKK, ami a 12 tagon kívül egy egész NXT csoportot is magában foglal. A KLIKK tagjai a csoport megalakulásától kezdve összehangolják hobbijukat, közös építésekbe és vásárlásokba fognak. Célunk, hogy munkánk gyümölcsét minden érdeklődőnek megmutassuk, és rendezvényeinken, találkozóinkon valamint pályázatainkkal be is vonjuk őket az építésbe és a szórakozásba. Hiszünk abban, hogy a játékosság nem vész el a legnagyobb alkotásokból sem. Szeretnénk, ha idővel számos barátság, ismeretség köttetne közöttünk s hobbinkat családias, barátságos hangulatban űzhetnénk. Lenyűgöző látványt nyújthat Voldemort és Harry Potter párbaja a mini Roxfort romjai között, igaz? Ugye, milyen hangulatos volna képzeletben átutazni a mindig nyüzsgő, apró Tatooinon, vagy a Davy Jones uralta végtelen tengeren? Szerinted sem csillapodhat a nyüzsgés Andy szobájában? Bármelyik téma is legyen a kedvenced, nálunk biztosan találsz valami kedvedre valót. Kérjük, kísérd figyelemmel facebook oldalunkat, ahol hétről hétre elárulunk valami újdonságot magunkról, terveinkről, terepasztalainkról és diorámáinkról, valamint megpróbálunk veletek közösen játszani, építeni. KLIKK? Csak egy klikk! Várunk téged!
Jobban szeretek készletekről úgy beszélni, hogy legalább valami pici, rossz minőségű képet is látok róluk, de ez még várat magára, remélem nem sokáig. A Jedi News szerint, januárban az alant lévő készletekhez lehet majd hozzájutni.
Planet Star Wars
9674 Naboo Starfighter and Naboo Pilot
9675 Sebulba’s Podracer and Sebulba
9676 TIE Interceptor and TIE Pilot
Star Wars "videójáték"
3866 Battle of Hoth
Star Wars készletek
9488 ARC Troopers vs. Commando Droids
9489 Endor Rebel vs. Scout Trooper & Stormtrooper
9490 Droid Escape
9491 Geonosian Cannon
9492 TIE Fighter
9493 X-Wing
A Planet sorozat, ha jól értem, egy minifiget és egy mini járművet fog tartalmazni, viszonylag érdekes ötletnek tartom, majd meglátjuk mi lesz belőle.
A LEGO videojátékok továbbra sem lesznek részei az életemnek, úgy meg végképpen nem, hogy idegösszeroppanást kapok, mert nem tudom irányítani rendesen az akciózó figurákat.
Ha jól értem, a jövő szezonban háttérbe szorul a CW vonal és nagyobb teret engednek a klasszikus és az új trilógiának. Hurrá!
A legnagyobb pozitívumnak azt tartom, hogy a Battle Packok jövőre osztottak lesznek, így egyetlen évben, két lehetőségből választhatunk, és nem csak egy vonalat lehet erőltetni.
Jövőre megváltozik az SW készletek designja is. Nekem nem tetszik, de persze el nem vitatnám a pilotstudio.com-tól, hogy ismét igényes külsőbe öltöztetik a LEGO (és minden más) dobozokat.
![]() |
Minifig Shop |
![]() |
Minifig Shop |
